A leggyengébb láncszem

Egy régi, bölcs mondás szerint minden lánc annyira erõs, mint a leggyengébbik szeme. Az ember és a kutya közötti kapcsolat leggyengébb láncszeme a póráz. Ez az, ami el tud szakadni - és sokszor el is szakad, mert nincs tökéletes lánc. Ha a kutya ösztöneit még nem érte visszafordíthatatlan károsodás és dühének tárgya elég távol van, a gazdától való távolság fokozódásával csökken az önbizalma: mire félútig ér, rohanása lelassul, acsarkodása szõrborzolássá tompul, és felcsillan a remény a békés megegyezésre.

Csakhogy a távolság az esetek többségében túl kicsi ahhoz, hogy a dühöngõ kutyának legyen ideje meggondolni magát. Ilyenkor nem segít semmiféle tiltó szó. A kétségbeesett gazda az esetek többségében a kezében maradt pórázmaradvánnyal ütlegelni kezdi a kutyáját (illetve azt a kutyát, amelyik éppen felül van), amivel csak olajt önt a tûzre, hiszen a dühtõl elvakult állat ezt a fájdalmat is az ellenfélnek tulajdonítja, így még ádázabbul verekszik.

Régi szabály, de nem lehet elégszer ismételni: bármilyen kézenfekvõ is, a pórázzal sohasem szabad megütni a kutyát. Ez a kis bõrdarab a közös séta, a kapcsolat, a biztonság jelképe (és egy kicsit az ember erejéé, hatalmáé is), félelmet sohasem szabad keltenie! Ráadásul a vaktában lesújtó fémkarabiner akár az állat fogát vagy szemét is kiverheti. Nem kevésbé veszélyes lehet a póráz gyanánt használt fémlánc, amelynek nincs jó fogása, tehát nem tartható biztonságosan, s a gazda csuklójára tekeredve komoly sérülést okozhat, ha a kutya megrántja.

A gombnyomásra mûködõ, látszólag végtelen hosszúságú automata póráz sem szerencsés megoldás: azon kívül, hogy mûködési elvébõl adódóan mindig feszül, ráadásul abba a tévhitbe ringatja az embert, hogy kedvence mozgásigényét pórázvégen is ki tudja elégíteni.